Az emberiségnek vannak olyan kincsei, amelyeken nem fog az idő „vasfoga”. Az ókori görög drámák egyes darabjai, világ és hazai klasszikusok munkái ma is élő kultúránk részei. Még ha régmúlt idők szokásait, viselkedés és gondolkodás módját tárják is elénk, „maiak”, mert ma is érvényes és időszerű igazságokat szólaltatnak meg.
Ilyen a mai életünktől távol álló kép az is, amikor Jézus magát Jó Pásztornak mondja. A régi Keleten kedvelték és gyakran használták a pásztornak a képét. Az uralkodók királyi hatalmuk jelképeként szívesen nevezték magukat a nép pásztorainak. A főleg pásztorkodásból élő népek nagyon jól értették ennek a képnek a jelentését. Jézus korában nagyon is közérthető volt, amikor Ő saját magát a többi pásztorokkal szemben az egyetlen Jó Pásztornak nevezte. Keressük meg ennek a képnek a mondanivalóját.
Jézus mindennél és mindenkinél jobban szeret minket. A pásztor és a béres magatartásának összehasonlításával igyekszik ezt velünk megértetni. Mind a kettő a nyájjal él. A béres a nyájból, a pásztor a nyájért. A béresnek semmiféle bensőséges kapcsolata sincsen a juhokkal, egyedül a haszon érdekli. A pásztor, ha a helyzet úgy hozta, élete árán is menti a juhokat. Kettőjük útja akkor válik szét, amikor a rájuk bízottak élete forog kockán. Jézus azért bizonyult Jó Pásztornak, mert irántunk való szeretete erősebb volt önmaga szereteténél. Teljesen áttetszővé vált az Atya világossága számára, semmilyen személyes indulat ezt nem árnyékolta le.
Jézus ismeri az övéit. Tudja, kik vagyunk, és mi lakozik bennünk. Ismeri a jót, a szépet, a kedveset bennünk; mint ahogy ismeri hibáinkat, gyengeségeinket és a kivetnivalókat is. Tudja, miben szorulunk az Ő segítségére. Ismeri sebezhetőségünket, de nem az ellenség ártó szándékával, hanem a szeretet segítőkészségével.
Nemcsak Ő ismer bennünket, hanem engedi, hogy mi is megismerjük Őt. Az Ő megismerése pedig nem vallásos ismerethalmaz. Jézus nem élettelen dogmák tárgya, melyekről szép elméleteink és elképzeléseink lehetnek. Ő a bűnös ember mellé álló barát, Aki megszólít és várja, hogy hallgassanak szavára.
Jézus az ú.n. „főpapi imádságban” imádkozik tanítványai egységéért. Aki még soha sem érezte az egyház szétszakadozottságának súlyos terhét, s akinek még nem égett szívében az egyház egysége utáni vágyakozás, az még nem ismerte meg igazán a Jó Pásztort, Jézust. Mert Ő az, Aki közelebb hoz bennünket egymáshoz. Nem egyházi szervezetek és szertartások egybehangolása, hanem Jézus Krisztusban való hitnek az egysége munkálja közöttünk az egyetértést, az egymásra találást. Ne csak a fájó különbségeket vegyük észre, hanem tekintsünk közös kincseinkre: az evangéliumok, az apostoli levelek, közös hitvallásunk és közös, az Úrtól tanult imádságunk, a Miatyánk. Krisztus a híd a látható és láthatatlan világ között, és Ő a híd a hívő emberek között.
Megtapasztaljuk a mindennapokban, hogy gyakran nem bízhatunk emberekben. Valaki például hűséget ígért nekünk. És mégis elhagy minket. Valaki más, úgy tűnik, tiszta alappal és meggyőző véleménnyel bír, aztán mégis botrányba keveredik. Vezetők arra fordulnak, amerre a szél fúj. Éppen ilyen helyzetekben fontos, hogy ne cinikusan, vagy éppen tehetetlenségbe süppedve reagáljunk. Mert mindig vannak emberek, akikben igenis bízhatunk, akik nem ígérnek túl sokat, őszinték és egyben hűségesek. Akik hallják a Jó Pásztor szavát, érzékenyek üzenetére és aszerint élnek is. És van az életemnek egy végső szilárd alapja, amelybe bízhatok: Még ha én el is hagyom saját magamat, mert nem tartok ki magam mellett, a Jó Pásztor sohasem hagy el engem.
A tapasztalat azt mutatja, hogy egyetlen ember sem élhet bizalom nélkül. És ha az emberek újra és újra csalódást okoznak neki, akkor mást keres. Az Istenbe vetett bizalomnak is általában szüksége van az emberi bizalom megtapasztalására. Lényeges, hogy bizalmat nyerjünk, bizalmat közvetítsünk és erősítsük a bizalmat. A Jó Pásztor értünk való kiállása éppen hogy erős, biztos alapot ad nekünk. Éppen az állandó változás világában kell mások számára a megbízhatóság kezeseivé válnunk. Ez értelmesebbé és jobbá teszi életünk és rajtunk keresztül mások életét, környezetünk, a világ velünk kapcsolatba kerülő kis részét, amelyért viszont felelősséggel tartozunk.
Húsvét ü.u. 2. vasárnap (Misericordia Domini)
Jn 10,11-16
Amen